Természeti csoda
Kincsem Lovaspark-Tápiószentmárton
A 15 hektáron érezhető természeti erő, mely a köztudatban "energia" fogalomként ismert, az egész Kincsem Lovaspark területén megnyilvánul. Természetgyógyászok és műszaki szakemberek feltáró és ellenőrző mérések során semmiféle egészségre ártalmas hatást nem észleltek. Ma már köztudott, hogy minden betegség egy energiahiányos állapot következménye.
Ez a sugárzás segit helyreállitani és megőrizni a testi,lelki egyensúlyt. Az egész szervezetben harmonizálja az energia áramlását, tehát nem csupán egy szervre hat, hanem az egész szervezetre hat. Egyénenként változó, hogy kinek hány alkalom szükséges ahhoz, hogy állapotában lényeges és tartós javulás következzen be. Ritkán egy alkalom is elég, de általában kúraszerű használat látszik szükségesnek.
Az első amit érezhetünk az energia megtapasztalása: kézen, lábon, egész testen bizsergés, csipkedés, melegség, hidegség, áramlás stb., de ez nem feltétele sem a hatásnak,sem a várható gyógyulásnak. Egyénileg és alkalmanként is változó lehet.
A második, ami tapasztalható, de nem szükségszerűen következik be: az első pár alkalommal,vagy azok valamelyikénél, itt vagy otthon, a meglévő betegségek tünetei felerősödhetnek (pl.vérnyomás emelkedés, szédülés, fejfejás, egyéb fájdalom) ha ezek kellemetlenné válnak, akkor célszerű attól a ponttól 20-30 méterre eltávolodni, majd a szervezet megnyugvása után vissza lehet térni. A felerősödő tünetek terápiás reakciót jelenthetnek, tehát az energia hatására a kezdődő változást jelentheti, vagy egy érzékenyebb szervezet reakcióját az energiára. Mindkettő megszűnik, ha rendszeresen jön, és közben a szervezet is ráhangolódik a hatásra.
A harmadik:változás a közérzetben. Először lehet álmosság, fáradtság, majd feltöltödőtt érzés, erő jelenléte az izmokban és az egész testben, izületek mozgathatóbbak, fájdalom csökkenése, megnyugvás, jobb alvás, stb.
Fontos, hogy az itt töltött idő nyugalomban teljen. Egy éber, csöndes befeléfordulásban hamarabb ismerjük fel testünk jelzéseit, változásait, igényeit, ami segíti az önismeret és egész lényünk és a hely közötti kapcsolatot. Így tudunk az itt rendelkezésre álló segítségből nagyobb mértékben részesülni. Próbáljunk minden zavaró körülményt kiküszöbölni (szoros ruházat,szomjúság,rádiózás). Arra irányítsuk figyelmünket,amiért jöttünk. Mély alvásban a gondolatok sem állják útját a hatás zavartalan érvényesülésének, és ha folyamatos az itt tartózkodás (a szállodában is érvényesül az energia) bizonyos esetekben hatékonyabbnak bizonyul a kúrának ilyen módja, és a távolról érkezőknek még anyagilag is kedvezőbb lehet.
Nem tudni, kinél milyen betegségben milyen mértékű változás jön létre, gondoljuk végig, hogy a betegséget létrehozó körülmények (táplálkozás, fizikai körülmények, kémiai mérgek, stressz, gondolkodás, érzelem) továbbra is változatlanok, ha csak az itt szerzett ismeretekkel nem kezdünk el változtatni ezeken. Ehhez kapunk itt energetikai,fizikai,lelki és szellemi segitséget.
Az itt ható energia természeti jelenség, nem szükséges hozzá emberi közvetités, ezért a helyet mindenki saját döntése alapján és saját fellelőségére használhatja.
Az Attila domb a Kincsem Lovaspark területén fekszik. A terület a múlt század elejéig a Blaskovich nemesi család birtoka volt, itt nevelkedett a verhetetlen csodakanca, Kincsem is.
Emlékére 1999-ben múzeum nyilt a Lovasparkban. Jelenleg a területen lótenyésztés folyik. A vendégek is kipróbálhatják a lovaglást, kocsikázást, gyerekek részére ajánljuk a pónilovaglást.
Egy könnyű sétányi távolságra található az őshonos állatok parkja, ahol a jellegzetes szikes ősgyepen szürke marha gulya legel és megtekinthetők a mangalicák, rackajuhok, szamarak, kecskék és az őshonos lábasjószágok.
Az év minden napján reggel 7-től este 9-ig nyitva tartó étterem várja a vendégeket. Különböző igényű és dijszabású szállásigényeket tudunk biztositani. Az igényesebb szállodai szobákhoz szauna, fürdőmedence és jakuzzi ingyenes használata is hozzátartozik.